“A szkeptikusok jóslatainak megfelelően, nem született átütő eredmény. Lehet, hogy néhány közmű-multi gazdagodott állami megrendelésekkel, de a megoldások ideje még nem érkezett el. A kormányok és parlamentek képviselői elfogadtak egy nyilatkozatot, de ezek tele vannak olyan kifejezésekkel, mint, hogy „javasoljuk”, „törekszünk”, „szorgalmazzuk”. A fórum résztvevői elkötelezték magukat arra, hogy a vízzel kapcsolatos stratégiai kérdéseket (az ivóvízhez való hozzáférést, a közművesítést) a politikai közbeszéd egyik legfőbb témájává teszik. Felvetették annak a lehetőségét, hogy a gazdagabb és szegényebb országok között egyfajta szolidaritási mechanizmus induljon el. A jelen levő döntéshozók felszólították a politikai döntéshozókat (saját magukat?), hogy a globális felmelegedés és a zöld gazdaság kérdéseivel foglalkozó Rio+20 konferencia – amelyet júniusban rendeznek – vegye fel témái közé a vízügyi kérdéseket is. A nyilatkozatban arra is felkérték a nemzeti parlamenteket, hogy a >>nemzeti sajátosságoknak megfelelően tegyék meg a szükséges javaslatokat a vízügyi célok megvalósítása érdekében<<.
Meglátjuk hova vezet ez az „óriási” elköteleződés.”
A teljes bejegyzés itt olvasható.
Photo credits: madmax.wikia.com