azbejtristan.hu
Ázbej és Ázbej kiállítás a Műcsarnokban

A közepébe vágva: július 26-tól egy kiállítás keretében megtekintheti a nagyközönség a gyerekszobámat a Műcsarnokban. Bár az ilyesmi általában a szovjet utódállamok diktátorainak szokott járni, a kiállítás nem előttem tiszteleg, hanem felmenőim kreativitását dicséri. A magyarázathoz visszatekerek az időben két generációnyit nagyapámhoz, Ázbej Sándor Ybl-díjas építészmérnökhöz, és utána édesapámhoz, Ázbej Kristóf pop-art művészhez.

Merthogy, az Ázbej & Ázbej kiállítás egy mérnök apa és képzőművész fia, egy-egy egyedülálló alkotását mutatja be.

 

Ázbej Sándor algíriai olimpiai stadion

Részlet az algíriai olimpiai stadion homlokzatából

Nagyapám épületei közül a legbüszkébben mindig is a Fradi (eggyel ezelőtti) szentélyére tekintettem, de azok, akiknek nem a Mennyei Bajnokság a legfontosabb igazodási pontjuk az életben, az algíriai Olimpiai Stadiont tekintik fő művének. A szakemberek el szokták mesélni az utóbbi arénával kapcsolatban, hogy bár a megrendelői igények szerint az akkor még csak néhány éves Népstadion mintáját kellett követnie, építészeti és technikai megoldásaiban túl is szárnyalta azt. Így, az Algírban megépült aréna a kortárs nemzetközi megítélés szerint is pazar, a kor igényeit minden szempontból kielégítő épület lett. Nagyapám, Ázbej Sándor munkája nyomán a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek végéig tartó időszakban csaknem 160 építészeti és mérnöki létesítmény terveit készítették el magyar szakemberek Algériában. A megépült létesítmények azóta is az észak-afrikai ország építészeti-műszaki infrastruktúrájának fontos részét alkotják.

Ázbej Kristóf alkotása

Utolsó simítások a Műcsarnokban, a kiállítás lakásdíszletén

Édesapám, Ázbej Kristóf, a “párizsi ollóművész”, majd “multimédiás festő”, sőt “a fuzionista iskola megalapítója”, csak stílusban esett messze a fától, kreatív erőben semmiképp. Elmondása szerint, a családi környezet vonzotta a képzőművészeti pályára. A kiállítás sorvezetője szerint “munkásságának legjelentősebb része egy közel 52 négyzetméter felületű panoramikus óriáskollázs, melyet 1981-től tizenöt éven keresztül folyamatosan készített kétszobás Párizs környéki (bagneux-i) műteremlakásában”.  

Lefordítva:

Édesapám élt azzal -az elsőre kevésbé praktikusnak tűnő- művészi szabadsággal, hogy hosszú évek alatt a lakása falára ragasztotta fel főművét. A legkorábbi emléktöredékeim között szerepel, ahogy a gigantikus mozaik terjeszkedik, saroktól-sarokig, padlótól-plafonig, kibélelve, sőt, elfoglalva a gyerekszobámat .

Ez az a túlzás nélkül lélegzetállító műalkotás, amit aztán restaurátorok gondosan leválasztottak a párizsi falakról, elhoztak Magyarországra, hogy az egész lakást díszletként újraépítve bemutathassák a budapesti Műcsarnokban. A műkritikusok, a Bagneux-i körkép becenevet kapott, hivatalosan “Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe” című művet így írják le:

“az őskor barlangművészetét és a legújabb korok szuperszámítógépeit (big data science) egyszerre felidéző színpompás faliképegyüttes; az emberiség kultúrtörténetének lenyomata. Az enciklopédikus jellegű kollázsfal-ornamentum sajátságos, mozaikszerűen szerkesztett formája és különleges esztétikai minősége mellett fantasztikus időutazást is kínál a néző számára”.

„Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe"

Részlet ‘Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe’ című alkotásból

Magam sem írhattam volna le pontosabban.

… és egyébként igen, nagyon fura érzés.

…és igen, nagyon büszke vagyok mindkettőjükre.

További információk a kiállításról:

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *