azbejtristan.hu

Kategóriasaját írás

Magyar menekültpolitika: szeretetből jeles

Üldözött keresztény ISIS

“Két éve, hogy a magyar menekültpolitika kapcsán szívtelenséggel és esztelenséggel vádoljuk egymást, két éve, hogy köveket és Facebook-kommenteket dobálunk egymás felé. Párizsi és aleppói fotókat tolunk ingerülten egymás arcába, és a hangzavarban alig hallatszik az a csendesen parancsoló evangéliumi hang, ami mindenkit megérintett, amikor a válság elkezdődött:

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25:40)

A szó világos, az ember hallása viszont gyenge és főleg szelektív. Ezért lehet, hogy az általános szeretetparancs megszívlelése helyett azon kezdtünk el vitatkozni, hogy „ki az a legkisebb”, sőt, hogy „melyik legkisebb a fontosabb”.

Tényleg, ki a legkisebb?

A manchesteri stadion parkolójában, termotakaró alatt haldokló tinilány? A kerítésen átdobott és most egy magyarországi gyermekvárosban élő hatéves Mahmud? A borsodi cigánysoron – talán már jobb kilátásokkal, de – még mindig szegénységben nevelkedő nyolcéves Fannika? A törökországi parti fövenyen, holtában is „édesdeden alvó”, hároméves Alan? Az Aleppó poklában mindenét és mindenkijét elvesztett, törmelék közül kiemelt ötéves Omran? Túl sok tényezős egyenlet ez, ahol az ikszek, ipszilonok és zék nem ismeretleneket jelölnek, hanem a szemünk fényeit, a gyerekeket.

Az emberben pedig ott van az alapvetően jó, ezért mindenki a legjobb tudása szerint keresi az egyenlet megoldását. A puszta igyekezet azonban mégsem elég, mivel a félreszámolások itt elvesztett emberéletekhez vezetnek. Az elkeseredett viták, kötelezettségszegési eljárások és ‘repkedő szárnyas kapuk’ közepette pedig egy dolog kezd kikristályosodni: a migránsválságra az európai országok közül Magyarországnak volt és van a legésszerűbb és legkeresztényibb válasza. A józan szeretet ereje kellett ahhoz, hogy elsőként merjük nevükön nevezni a különböző embereket és fogalmakat: a menekülőket menekülteknek, az anyagi indíttatásból vándorlókat gazdasági migránsoknak.”

 

A MAgyar Hírlapban megjelent véleménycikkem itt olvasható.

Soros György, harag és részrehajlás nélkül

Geroge Soros

“Sine ira et studio

Harag és részrehajlás nélkül vizsgálni Soros Györgyöt, embert próbáló feladat. Először is meg kell hozzá mozgatnunk a szürkeállományunk kritikus gondolkodásért felelős pályáit. Másrészt pedig szűkre szabott pórázzal kell hozzákötöznünk saját magunkat a krisztusi megbocsátás tanításához.

Nem teszi egyszerűbbé ezt a jellemrajzot, hogy a dollármilliárdos több mint egy nyolcvanhat éves öregúr, és mégis, Soros mára egy hatalmas és befolyásos, globális intézménnyé vált. Kit helyezzünk a mérlegre: a holokauszt elől elbújtatott fiúból lett Krőzust, az ő nevét viselő befektetési alapkezelő társaságot, vagy az ő rögeszméit a világra ráerőltetni akaró nemzetközi civilszervezet-holdingot? Gyúrjuk egybe ezeket a – természetes és jogi – személyeket, és helyezzük el őt az összeesküvés-hívők Antikrisztus-képe és a liberálisok (valamint a hozzájuk csapódó jobboldali szenteskedők) által felfestett „emberbarát mecénás” alakja közötti spektrumon!

Tisztességes-eSoros György?

Nincs az az erkölcsi mérce, amin ne bukott volna el. Az életpályáját végignézve megérthetjük, de el nem fogadhatjuk, hogy hogyan és miért futott Soros moralitása zátonyra, és hogyan süllyedt utána a tenger vaksötét fenekére. Talán a holokauszt traumája, talán az azt túlélők belső feszültségei vezethettek oda, hogy a gazdag ügyvéd apa kapcsolatainak köszönhetően megmenekült tizenéves fiú az őt elbújtató emberrel együtt vett részt az elhurcolt zsidók vagyonának elkobzásában. Nem kell lélekbúvárnak lenni ahhoz, hogy Soros pszichéjében vastag tollvonással össze tudjuk kötni ezt az életeseményt a későbbi könyörtelen kapitalista totális szociális közönyével, de még a (csak Magyarországon nem) közismert, különös anticionizmusával is.

Milliárdossá válásának történetét értelmetlen lenne megpróbálni fehérre mosni. Ami nyomasztó George Soros személyiségével kapcsolatban, hogy erre kísérletet sem tett, hanem helyette teljes érzéketlenséggel nyilatkozott azokról a spekulációs ügyletekről, amelyekkel egész országok pénzügyi szektorait roggyantotta meg, és amelyek közül néhányért jogerősen elítélték. Bár van, aki Robin Hood jelmezébe öltöztetné az egyébként köztörvényes bűnelkövető spekulánst, de a valóság ezzel szemben az, hogy az 1988-as franciaországi, az 1992-es angliai, az 1993-as németországi ügyletek vagy éppen az OTP 2008-as megtámadása nem az azokon viszonylag könnyen túllendülő pénzügyi intézményeknek, hanem a legkiszolgáltatottabbaknak, a kisbetétes embereknek fájt a leginkább. A kínnal-keservvel összekuporgatott megtakarítások elveszejtésével, a tönkretett egzisztenciákkal való szembesítéskor George Soros vérfagyasztóan hideg cinizmussal felel:

Pénzt akarok keresni: ezért vagyok jelen a pénzpiacokon, és ezért én nem lehetek és nem is vagyok tekintettel semmilyen szociális következményre. (…) Nem tudom figyelembe venni tetteim szociális következményeit.

A nyitott, szolidáris társadalmak ‘nagy előremozdítójának’ szavai ezek, amelyeket a CBS televíziós társaságnak adott 1998-as interjújában mondott el. Ugyanakkor a sötétség közepette felpislákol a lelkiismeret lángja is, amikor ugyanebben az interjúban Soros így fogalmaz:

Egyetlen személyiségem van. Miután elkövetek egy erkölcstelen dolgot, az utána következő időszakban megpróbálok erkölcsösen cselekedni.”

 

A Magyar Hírlapban megjelent teljes véleménycikkem itt olvasható.

Ázbej & Ázbej: családi kiállítás a Műcsarnokban

Ázbej és Ázbej kiállítás a Műcsarnokban

A közepébe vágva: július 26-tól egy kiállítás keretében megtekintheti a nagyközönség a gyerekszobámat a Műcsarnokban. Bár az ilyesmi általában a szovjet utódállamok diktátorainak szokott járni, a kiállítás nem előttem tiszteleg, hanem felmenőim kreativitását dicséri. A magyarázathoz visszatekerek az időben két generációnyit nagyapámhoz, Ázbej Sándor Ybl-díjas építészmérnökhöz, és utána édesapámhoz, Ázbej Kristóf pop-art művészhez.

Merthogy, az Ázbej & Ázbej kiállítás egy mérnök apa és képzőművész fia, egy-egy egyedülálló alkotását mutatja be.

 

Ázbej Sándor algíriai olimpiai stadion

Részlet az algíriai olimpiai stadion homlokzatából

Nagyapám épületei közül a legbüszkébben mindig is a Fradi (eggyel ezelőtti) szentélyére tekintettem, de azok, akiknek nem a Mennyei Bajnokság a legfontosabb igazodási pontjuk az életben, az algíriai Olimpiai Stadiont tekintik fő művének. A szakemberek el szokták mesélni az utóbbi arénával kapcsolatban, hogy bár a megrendelői igények szerint az akkor még csak néhány éves Népstadion mintáját kellett követnie, építészeti és technikai megoldásaiban túl is szárnyalta azt. Így, az Algírban megépült aréna a kortárs nemzetközi megítélés szerint is pazar, a kor igényeit minden szempontból kielégítő épület lett. Nagyapám, Ázbej Sándor munkája nyomán a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek végéig tartó időszakban csaknem 160 építészeti és mérnöki létesítmény terveit készítették el magyar szakemberek Algériában. A megépült létesítmények azóta is az észak-afrikai ország építészeti-műszaki infrastruktúrájának fontos részét alkotják.

Ázbej Kristóf alkotása

Utolsó simítások a Műcsarnokban, a kiállítás lakásdíszletén

Édesapám, Ázbej Kristóf, a “párizsi ollóművész”, majd “multimédiás festő”, sőt “a fuzionista iskola megalapítója”, csak stílusban esett messze a fától, kreatív erőben semmiképp. Elmondása szerint, a családi környezet vonzotta a képzőművészeti pályára. A kiállítás sorvezetője szerint “munkásságának legjelentősebb része egy közel 52 négyzetméter felületű panoramikus óriáskollázs, melyet 1981-től tizenöt éven keresztül folyamatosan készített kétszobás Párizs környéki (bagneux-i) műteremlakásában”.  

Lefordítva:

Édesapám élt azzal -az elsőre kevésbé praktikusnak tűnő- művészi szabadsággal, hogy hosszú évek alatt a lakása falára ragasztotta fel főművét. A legkorábbi emléktöredékeim között szerepel, ahogy a gigantikus mozaik terjeszkedik, saroktól-sarokig, padlótól-plafonig, kibélelve, sőt, elfoglalva a gyerekszobámat .

Ez az a túlzás nélkül lélegzetállító műalkotás, amit aztán restaurátorok gondosan leválasztottak a párizsi falakról, elhoztak Magyarországra, hogy az egész lakást díszletként újraépítve bemutathassák a budapesti Műcsarnokban. A műkritikusok, a Bagneux-i körkép becenevet kapott, hivatalosan “Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe” című művet így írják le:

“az őskor barlangművészetét és a legújabb korok szuperszámítógépeit (big data science) egyszerre felidéző színpompás faliképegyüttes; az emberiség kultúrtörténetének lenyomata. Az enciklopédikus jellegű kollázsfal-ornamentum sajátságos, mozaikszerűen szerkesztett formája és különleges esztétikai minősége mellett fantasztikus időutazást is kínál a néző számára”.

„Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe"

Részlet ‘Az emberi kaland nagy fala/nagytérképe’ című alkotásból

Magam sem írhattam volna le pontosabban.

… és egyébként igen, nagyon fura érzés.

…és igen, nagyon büszke vagyok mindkettőjükre.

További információk a kiállításról:

A bíboros, a rabbi és a jász lány

vallásközi párbeszéd: A bíboros a rabbi és a jász lány

Vallásközi párbeszéd, zsidóság, kereszténység, istenhit, migránsválság. Olyan témák, amelyek izgalmassá tették Erdő Péter katolikus érsek-bíboros és Köves Slomó az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijának tegnapi beszélgetését mindenki számára, akit  egy kicsit is érdekel, hogy mi történik ebben a világban, és ezen a világon túl. A vallási vezetők véleménye mellett azonban arra is kíváncsi voltam, hogy mi vett rá egy fiatal, jászjákóhalmi, kereszténydemokrata lányt, Lukácsi Katalint (Katit) arra, hogy saját kezdeményezésében megálmodja ezt a pikáns programot, majd szelid nyomulással és alázatos munkával tető alá hozza. Interjú:

Egy bíboros, egy rabbi és egy jász lány bemegy a kocsmába. Mi történik?

A bíboros, egy rabbi és egy jász lány, aki lehetne mondjuk Okos Kata… ha már a meséknél járunk. Hála Istennek a történet azonban nem egy homályos összeesküvésről szólhat most, hanem egy nyilvános, nagy érdeklődéssel tartott eszmecseréről.

A Facebook-falam ma reggel óta tele van az Erdő Péter katolikus érsek-bíboros és Köves Slomó vezető rabbi beszélgetésével kapcsolatos megosztásokkal. A kis túlzással történelmi jelentőségű rendezvényt hivatalosan az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szervezte, de te voltál az, aki kitaláltad, kitapostad és tető alá hoztad a teltházas programot.  Két éve alternatív Holokauszt Emlékévet szerveztél a megbékélés és a párbeszéd jegyében. Hogyan és miért választ magának egy „jászjákóhalmi kislány” ilyen különös hobbikat?

Lukácsi Katalin

Lukácsi Katalin

Az aranykalászos jász búzamezőkön unalmas az élet, fel kell valahogyan dobni a hétköznapokat (nevet). Viccet félretéve valóban sok programot szerveztem már a keresztény-zsidó párbeszéd jegyében, amire nagyon büszke vagyok. Társadalmunk nagyon szomjazik a pozitív kezdeményezésekre. Magyarország számára a huszadik század hosszú és szomorú tragédiák sorát jelentette, és csak huszonhat éve van arra mód, hogy ezeket a traumákat szabadon kibeszéljük, feldolgozzuk. Egy hosszú út elején járunk, és ez már elsősorban a fiatalabb generációk feladata. De a keresztény-zsidó párbeszéd számomra nemcsak a történelmi emlékezet miatt fontos, hanem vallási megfontolásokból és a jövőre tekintve is. Nem vallásos családból származok, önállóan találtam rá a hitre, és talált rám a hit. Az első pillanattól kezdve számomra egyértelmű volt az a mély kapcsolathálózat, ami a kereszténységet és a zsidóságot összekapcsolja. Ez a fajta nyitottság és elköteleződés neveltetésemből származik… én hiszem, hogy a két közösség kibontakozásához valójában közös út vezet.

Mennyire nehezen állt kötélnek a két vallási vezető, amikor arra kérted őket, hogy üljenek egy asztalhoz?

Első szóra! Tehát egyáltalán nem nehezen. És ezt nem szépítésből mondom. Tavaly ősszel szerveztem egy beszélgetést Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője és Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd háza igazgatója között (aki a mostani beszélgetés házigazdája is lett). Az eszmecsere nagyon jól sikerült, mély, őszinte és értékgazdag volt. A Saul fia sikereinek köszönhetően sokakhoz eljutott a híre; ma már több mint 10 ezren megnézték a beszélgetés Youtube-videóját. Úgy éreztem, ezt folytatnom kell, és egy januári estén jött a gondolat, hogy mi lenne, ha a bíboros urat és a vezető rabbit ültetném le egy asztalhoz. Kitartással és lelkesedéssel sikerült is beszélnem Erdő Péterrel, aki rögtön igent mondott, közvetlenül ezután Köves Slomó is, és így hipp-hopp el is indult a szervezés.

Amikor a zsidó keresztény párbeszédről beszélgetünk, mindig elhangzik az elcsépelt frázis, hogy “több minden van, ami összeköt, mint, ami elválaszt”. Mi az, ami összeköt, és mi az, ami még mindig feszültséget kelt? Mit szűrtél le ezzel kapcsolatban a tegnapi beszélgetésből?

Inkább azzal kezdem, „ami nem”, hogy inkább az maradjon meg, „ami igen”. Mert tényleg azt hiszem, hogy több és lényegesebb az, ami közösségre hív minket. A zsidóság szempontjából érthető módon a múlt emlékezete disszonáns. Bár amikor Európa évszázadai során véres pogromok robbantak ki, számos püspök és kolostor siettet (akárcsak a Holokauszt idején) az üldözöttek segítésére, mégis a kereszténységben megfogalmazott antijudaista tradíció, az ostoba Krisztusgyilkos vád, vagy az a fajta helyettesítő teológia, amely szerint az Örökkévaló elvetette Izraelt, nagyon sokat ártott a zsidóságnak. Az elmúlt ötven évben, a II. vatikáni zsinat óta gyökeres fordulatot vett a katolikus egyház (és a kereszténység) zsidósághoz való viszonya, a neoprotestáns gyülekezetekben például kifejezetten pozitív a hozzáállás, de ez még azért egy rövid periódus. A tavaly őszi beszélgetésen is elmondta Röhrig Géza azokat az aggodalmakat, hogy vajon mennyire lesz tartós a II. vatikáni zsinat irányadása. Fontos, hogy biztosítsuk zsidó testvéreinket, hogy a mai álláspontunk az, amely hívebben tükrözi az egyetemes keresztény álláspontot, és sokkal inkább illő az ősi tradícióhoz is. Erre tökéletesen alkalmas volt a tegnapi beszélgetés. Bíboros úr kijelentése, hogy a zsidóság mintegy feltétele a kereszténységnek, ezt foglalja össze röviden, és ezért a kijelentésért Köves Slomó is hálás volt.

Vallási vezetők és hívek egy része szerint a felebaráti szeretet jegyében be kell fogadnunk a menekülteket és segítenünk rajtuk. Mások menekülők helyett gazdasági migránsokat látnak, akiktől a szeretet parancsa értelmében meg kell védenünk a közösségeinket… beleértve a szegényeinket, akiket még kijjebb szoríthatnak az újonnan jöttek, vagy akár az európai zsidóságot, akiket a beszivárgó iszlamisták fenyegethetnek. Hogy érzed, merre tolta a beszélgetés a morális mérleg nyelvét?

Nem baj, hogy van egyfajta kettőség ebben a kérdésben, ahogy erre te is utalsz. Egy ilyen bonyolult problémára és jelenségre nem lehet hirtelen és könnyű csodareceptet adni, sőt, az ilyen csodareceptárusok mindig gyanúsak. Úgy érzem, a menekültek/migránsok kérdése a jéghegy csúcsa Európa problémái között, amely jól láthatóvá teszi, hogy valami nincsen rendben társadalmainkban. Köves Slomó fogalmazott úgy, hogy a háborús övezetekből vagy szegényebb régiókból menekülők, érkezők egy görbe tükröt tartanak ellanyhult kontinensünknek. Erdő Péter pedig felhívta a figyelmünket társadalmaink motivációtalanságának aggasztó tényére. Kettejük beszélgetése szerintem a legjobb irányban mutatta meg a probléma gócpontját és kezelhetőségét: önmagunkat kell rendbe tennünk, önmagunkkal kell számot vetnünk: vajon javainkkal méltó módon és felelősséggel bánunk-e? …és itt nem csak az anyagi javakra kell gondolni, hanem képességeinkre, hivatásunkra is. Maradéktalanul megvalósítjuk azt, ami által társadalmaink egy gyarapodóbb, boldogabb országban, földrészen, földgolyón élhetnek? Ahhoz azonban, hogy szenvedéllyel tudjunk tenni és küzdeni, nélkülözhetetlen a transzcendentális kapcsolat és az emberfeletti minta, amit a zsidó-keresztény tradíció hoz közénk.

Melyik volt az eszmecserének az a pontja, ahol úgy érezted: megérte dolgoznod a szervezéssel?

Már amikor leültek, és el kezdődött a beszélgetés telt ház előtt. Szuper volt már a szervezői csapat is… bizonyságot adott arról, hogy értékes volt a program, hiszen sokan önként, különösebb kérlelés nélkül vállaltak segítséget a szervezésben. Nekem nem ez volt az első ilyen jellegű programom ugyan, de mégis ez volt eddig a legtekintélyesebb. A stressz is itt hágott bennem a legmagasabb fokra, ráadásul amúgyis egy aggodalmaskodó típus vagyok. De mégis, soha nem volt egy perc sem, amikor meginogtam volna, hogy kár volt belefogni. Erdő Péter is azt mondta, az ember élete akkor boldog, ha értékesnek, értelmesnek érzi azt. Kifejezetten annak érezhettem most. Különösen akkor, amikor Köves Slomó a beszélgetés végén máris a folytatás lehetőségeiről kezdett gondolkodni. A felek mind biztosítottak arról, hogy nyitottak a folytatásra, és ez fantasztikus! Egy barátom fogalmazott úgy, hogy „ők leültek egymással beszélgetni, és elindult valami”. Hiszem, hogy így történt.

A bíboros, a rabbi és a jász lány kimegy a kocsmából. Mi történik ezután?

Megállapodnak, hogy legközelebb a másik állja a kört! :)

Lukácsi Kati Erdő Péter