azbejtristan.hu
Magyar-izraeli agrártudományos workshop

“Az Izraeli Magyar Nagykövetség szervezésében, a Ben Gurion Egyetemen Dr. Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövete köszöntötte a magyar és az izraeli kutatókat, majd a Ben Gurion Egyetem rektora, prof Dr. Zvi Hacohen, magyar származású kutató nyitotta meg ünnepélyesen azt a két napos munkakonferenciát, amelyen a két ország szárazságtűréssel, öntözésfejlesztéssel és édesvízi haltenyésztéssel foglalkozó kutatói értekeznek. Balázs Ervin akadémikus kiemelte, hogy a magyar-izraeli projektben óriási lökést adott, hogy az Izraeli Magyar Nagykövetség tudományos és technológiai attaséja, Dr. Azbej Tristan szervezésében elindult egy közös munka, hiszen a szakemberek ilyen közvetlen konferencián eddig még nem vettek részt.

Az izraeli befektetők a technológia, az öntözés eszközein túl hosszú távon gondolkoznak Magyarországgal kapcsolatban, hiszen a két ország kapcsolata kiváló. Piacaik bővítésében Magyarországot látják partnerként. A termelés mellett azonban nagyon fontos az, hogy ne csak technológiát importáljunk, ezért a kutatásfejlesztésnek folyamatosan meg kell előznie a termelésben elért eredményeket. A fejlődést ekkor tudjuk fenntarthatóvá tenni – mondta Dr. Nagy Andor Magyarország izraeli nagykövete.”

A teljes cikkek itt és itt olvashatóak.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *