Steiner Kristóf a vs.hu számára készített egy négyrészes dokumentumfilmet az izraeli innovációs csodáról, és azokról az emberekről, akik azt megteremtették. A sorozat utolsó interjúalanya én voltam: a Nagykövetségen beszélgettünk a munkámról, a magyar startupok izraeli lehetőségeiről és nem utolsó sorban a Gyere Haza mozgalomról. Az interjú a videó 10. percétől látható:
Néhány részlet a beszélgetésből:
“Azbej Tristan nevét néhány éve kapta fel a sajtó, amikor dacára annak, hogy gyerehaza.hu néven mozgalmat alapított, amelyre a külföldre vándorolt magyar fiataloknak igyekezett lehetőséget teremteni a szülőföldjükön, Izraelben vállalt munkát. Tristan a mai napig nem lát kivetni valót a dologban. Mint mondja: még maga Széchenyi István is külföldön tanulta ki mindazt, amivel később virágzó országot épített. Azt vallja, a Gyere Haza mozgalom célja, hogy sok tízezer kis Széchenyi térhessen vissza.”
Magyarország Izraeli Nagykövetségén immáron két éve dolgozom, mint tudományos és technológiai attasé. Szerte a világon, a magyar nagykövetségeken, összesen kilenc országban dolgozik ilyen diplomata, és a kilenc ország közül Izrael az egyik, ami mutatja, hogy mennyire egy kiemelt helyszín ez. A külképviseletünk társszervezésében, idén immáron harmadik alkalommal hirdettünk meg Magyarországon startup-versenyt, amelyen több tucat csapalt indult. Nagyon ügyeltünk arra, hogy piaci szakértők bevonásával, a lehető legjobb, legígéretesebb, legszexibb technológiákat ígérő projekteket válasszuk ki. Őket invitáljuk Izraelbe, ahol inkubátorokba és akcelerátorokba visszük őket, hogy megismerhessék az itteni üzlet-fejlesztési módszereket. Másrészt, lehetőséget adunk, hogy ún. pitching rendezvényeken mutatkozhassanak be izraeli kockázati-tőke befektetők és más üzleti partnereknek előtt. Utóbbiak eddig főleg közösségi médiával, valamint a orvosi technológiával, telemedicinával foglalkozó magyar startupok iránt mutattak nagyobb érdeklődés.