azbejtristan.hu

Címkezsidóság

A bíboros, a rabbi és a jász lány

vallásközi párbeszéd: A bíboros a rabbi és a jász lány

Vallásközi párbeszéd, zsidóság, kereszténység, istenhit, migránsválság. Olyan témák, amelyek izgalmassá tették Erdő Péter katolikus érsek-bíboros és Köves Slomó az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijának tegnapi beszélgetését mindenki számára, akit  egy kicsit is érdekel, hogy mi történik ebben a világban, és ezen a világon túl. A vallási vezetők véleménye mellett azonban arra is kíváncsi voltam, hogy mi vett rá egy fiatal, jászjákóhalmi, kereszténydemokrata lányt, Lukácsi Katalint (Katit) arra, hogy saját kezdeményezésében megálmodja ezt a pikáns programot, majd szelid nyomulással és alázatos munkával tető alá hozza. Interjú:

Egy bíboros, egy rabbi és egy jász lány bemegy a kocsmába. Mi történik?

A bíboros, egy rabbi és egy jász lány, aki lehetne mondjuk Okos Kata… ha már a meséknél járunk. Hála Istennek a történet azonban nem egy homályos összeesküvésről szólhat most, hanem egy nyilvános, nagy érdeklődéssel tartott eszmecseréről.

A Facebook-falam ma reggel óta tele van az Erdő Péter katolikus érsek-bíboros és Köves Slomó vezető rabbi beszélgetésével kapcsolatos megosztásokkal. A kis túlzással történelmi jelentőségű rendezvényt hivatalosan az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szervezte, de te voltál az, aki kitaláltad, kitapostad és tető alá hoztad a teltházas programot.  Két éve alternatív Holokauszt Emlékévet szerveztél a megbékélés és a párbeszéd jegyében. Hogyan és miért választ magának egy „jászjákóhalmi kislány” ilyen különös hobbikat?

Lukácsi Katalin

Lukácsi Katalin

Az aranykalászos jász búzamezőkön unalmas az élet, fel kell valahogyan dobni a hétköznapokat (nevet). Viccet félretéve valóban sok programot szerveztem már a keresztény-zsidó párbeszéd jegyében, amire nagyon büszke vagyok. Társadalmunk nagyon szomjazik a pozitív kezdeményezésekre. Magyarország számára a huszadik század hosszú és szomorú tragédiák sorát jelentette, és csak huszonhat éve van arra mód, hogy ezeket a traumákat szabadon kibeszéljük, feldolgozzuk. Egy hosszú út elején járunk, és ez már elsősorban a fiatalabb generációk feladata. De a keresztény-zsidó párbeszéd számomra nemcsak a történelmi emlékezet miatt fontos, hanem vallási megfontolásokból és a jövőre tekintve is. Nem vallásos családból származok, önállóan találtam rá a hitre, és talált rám a hit. Az első pillanattól kezdve számomra egyértelmű volt az a mély kapcsolathálózat, ami a kereszténységet és a zsidóságot összekapcsolja. Ez a fajta nyitottság és elköteleződés neveltetésemből származik… én hiszem, hogy a két közösség kibontakozásához valójában közös út vezet.

Mennyire nehezen állt kötélnek a két vallási vezető, amikor arra kérted őket, hogy üljenek egy asztalhoz?

Első szóra! Tehát egyáltalán nem nehezen. És ezt nem szépítésből mondom. Tavaly ősszel szerveztem egy beszélgetést Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője és Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd háza igazgatója között (aki a mostani beszélgetés házigazdája is lett). Az eszmecsere nagyon jól sikerült, mély, őszinte és értékgazdag volt. A Saul fia sikereinek köszönhetően sokakhoz eljutott a híre; ma már több mint 10 ezren megnézték a beszélgetés Youtube-videóját. Úgy éreztem, ezt folytatnom kell, és egy januári estén jött a gondolat, hogy mi lenne, ha a bíboros urat és a vezető rabbit ültetném le egy asztalhoz. Kitartással és lelkesedéssel sikerült is beszélnem Erdő Péterrel, aki rögtön igent mondott, közvetlenül ezután Köves Slomó is, és így hipp-hopp el is indult a szervezés.

Amikor a zsidó keresztény párbeszédről beszélgetünk, mindig elhangzik az elcsépelt frázis, hogy “több minden van, ami összeköt, mint, ami elválaszt”. Mi az, ami összeköt, és mi az, ami még mindig feszültséget kelt? Mit szűrtél le ezzel kapcsolatban a tegnapi beszélgetésből?

Inkább azzal kezdem, „ami nem”, hogy inkább az maradjon meg, „ami igen”. Mert tényleg azt hiszem, hogy több és lényegesebb az, ami közösségre hív minket. A zsidóság szempontjából érthető módon a múlt emlékezete disszonáns. Bár amikor Európa évszázadai során véres pogromok robbantak ki, számos püspök és kolostor siettet (akárcsak a Holokauszt idején) az üldözöttek segítésére, mégis a kereszténységben megfogalmazott antijudaista tradíció, az ostoba Krisztusgyilkos vád, vagy az a fajta helyettesítő teológia, amely szerint az Örökkévaló elvetette Izraelt, nagyon sokat ártott a zsidóságnak. Az elmúlt ötven évben, a II. vatikáni zsinat óta gyökeres fordulatot vett a katolikus egyház (és a kereszténység) zsidósághoz való viszonya, a neoprotestáns gyülekezetekben például kifejezetten pozitív a hozzáállás, de ez még azért egy rövid periódus. A tavaly őszi beszélgetésen is elmondta Röhrig Géza azokat az aggodalmakat, hogy vajon mennyire lesz tartós a II. vatikáni zsinat irányadása. Fontos, hogy biztosítsuk zsidó testvéreinket, hogy a mai álláspontunk az, amely hívebben tükrözi az egyetemes keresztény álláspontot, és sokkal inkább illő az ősi tradícióhoz is. Erre tökéletesen alkalmas volt a tegnapi beszélgetés. Bíboros úr kijelentése, hogy a zsidóság mintegy feltétele a kereszténységnek, ezt foglalja össze röviden, és ezért a kijelentésért Köves Slomó is hálás volt.

Vallási vezetők és hívek egy része szerint a felebaráti szeretet jegyében be kell fogadnunk a menekülteket és segítenünk rajtuk. Mások menekülők helyett gazdasági migránsokat látnak, akiktől a szeretet parancsa értelmében meg kell védenünk a közösségeinket… beleértve a szegényeinket, akiket még kijjebb szoríthatnak az újonnan jöttek, vagy akár az európai zsidóságot, akiket a beszivárgó iszlamisták fenyegethetnek. Hogy érzed, merre tolta a beszélgetés a morális mérleg nyelvét?

Nem baj, hogy van egyfajta kettőség ebben a kérdésben, ahogy erre te is utalsz. Egy ilyen bonyolult problémára és jelenségre nem lehet hirtelen és könnyű csodareceptet adni, sőt, az ilyen csodareceptárusok mindig gyanúsak. Úgy érzem, a menekültek/migránsok kérdése a jéghegy csúcsa Európa problémái között, amely jól láthatóvá teszi, hogy valami nincsen rendben társadalmainkban. Köves Slomó fogalmazott úgy, hogy a háborús övezetekből vagy szegényebb régiókból menekülők, érkezők egy görbe tükröt tartanak ellanyhult kontinensünknek. Erdő Péter pedig felhívta a figyelmünket társadalmaink motivációtalanságának aggasztó tényére. Kettejük beszélgetése szerintem a legjobb irányban mutatta meg a probléma gócpontját és kezelhetőségét: önmagunkat kell rendbe tennünk, önmagunkkal kell számot vetnünk: vajon javainkkal méltó módon és felelősséggel bánunk-e? …és itt nem csak az anyagi javakra kell gondolni, hanem képességeinkre, hivatásunkra is. Maradéktalanul megvalósítjuk azt, ami által társadalmaink egy gyarapodóbb, boldogabb országban, földrészen, földgolyón élhetnek? Ahhoz azonban, hogy szenvedéllyel tudjunk tenni és küzdeni, nélkülözhetetlen a transzcendentális kapcsolat és az emberfeletti minta, amit a zsidó-keresztény tradíció hoz közénk.

Melyik volt az eszmecserének az a pontja, ahol úgy érezted: megérte dolgoznod a szervezéssel?

Már amikor leültek, és el kezdődött a beszélgetés telt ház előtt. Szuper volt már a szervezői csapat is… bizonyságot adott arról, hogy értékes volt a program, hiszen sokan önként, különösebb kérlelés nélkül vállaltak segítséget a szervezésben. Nekem nem ez volt az első ilyen jellegű programom ugyan, de mégis ez volt eddig a legtekintélyesebb. A stressz is itt hágott bennem a legmagasabb fokra, ráadásul amúgyis egy aggodalmaskodó típus vagyok. De mégis, soha nem volt egy perc sem, amikor meginogtam volna, hogy kár volt belefogni. Erdő Péter is azt mondta, az ember élete akkor boldog, ha értékesnek, értelmesnek érzi azt. Kifejezetten annak érezhettem most. Különösen akkor, amikor Köves Slomó a beszélgetés végén máris a folytatás lehetőségeiről kezdett gondolkodni. A felek mind biztosítottak arról, hogy nyitottak a folytatásra, és ez fantasztikus! Egy barátom fogalmazott úgy, hogy „ők leültek egymással beszélgetni, és elindult valami”. Hiszem, hogy így történt.

A bíboros, a rabbi és a jász lány kimegy a kocsmából. Mi történik ezután?

Megállapodnak, hogy legközelebb a másik állja a kört! :)

Lukácsi Kati Erdő Péter